Túl vagyok az első héten, jöjjön néhány tapasztalat.

A suliban egyelőre nem sok feladatot kaptam, és kezdek félni, hogy a megfigyelésen kívül nem is nagyon engednek majd mást, ami elég sajnálatos lenne, hisz azért jöttem, hogy a tanításban gyakorlatot szerezzek. Kicsit fojtogató lesz ez így számomra, ha a millió megvalósítandó ötletem, kreativitásom nem engedik majd kibontakozni, úgyhogy még harcolok ezért.

Most volt az ázsiai holdújév, úgyhogy pénteken volt ünnepség egy kis néptánccal, valamint hip-hop előadással. Ajándékba minden gyerek kapot egy számomra ehetetlen ízű és állagú édességet. :D Itt valahogy minden gumi szerű. Vettem helyi fánkot, még az is. A pénteki, újévi ebédben a hagyományos "tészta" a rizsből készült szeletelt "ricecake". Az is olyan, mint vmi rágósabb gumicukor. Egyébként a hagyományos menü ilyenkor a marhahúsos, tojásos leves ezzel a rizsizével, mellé tojás különbféle formákban. Összeségében számomra a koreai konyha nagyon meglepő. Valamiért azt hittem, ők is egészségesen esznek, sok zöldséggel (mint vietnámiak, thaiok), de egyelőre nagyon nem ezt tapasztalom. Minden zsíros, olajos, olyan, mint a magyarországi olcsóbb kínai éttermekben. Szószos dolgokat kevésbé láttam, és habár milliónyi étterem van, gyakorlatilag mindenhol nagyon hasonló a felhozatal. Sok a barbecues hely, az népszerű még itt. A levesek finomak, nagyon hasonló ízvilággal, mint a magyar. A csirkeleves gyakorlatilag csípősebb, hígabb csirkepörkölt, a marha meg, mint valami hazai gulyás. Cukrászda nagyon sok van, sok krémes, habos sütivel. Találtam egy francia pékséget is. Megörültem a fokhagymás bagettnek, de meglepetésemre az is édes volt, a tetején cukorral. Nagyon nem erre számítottam. :D A lakótársam mondta, hogy itt mindenbe cukrot tesznek. Durva, de a leginkább az, hogy a sok előregyártott műkaja, édesség és a rengeteg olajban sült dolog mellett még sincsenek elhízva. Irigylem a genetikájukat! :D A gyerekek a suliban is kb szemetet esznek tízóraira. Nagyon kevés gyereknél látok gyümölcsöt, a többség vmi édes csokit, kekszet vagy chipseket majszol. Ez számomra nagy kontraszt Dániához képest, ahol a gyerekek uborkát, paprikát, répát és natúr magokat hoznak a suliba. Mondjuk ahol anno dolgoztam Odensében, ott tilos volt csokit bevinni. Amivel abszolút egyet tudok érteni. Na itt, ennek a szöges ellentéte megy.

Mivel újév van, így 4 napig most nincs suli. Gondoltam kihasználom kicsit, hogy végre kigyógyuljak a szilveszter után összeszedett nyavajából, mert a köhögés miatt mindenki ferde szemmel néz rám :D, Továbbá, hogy sikerüljön kiheverni az időeltolódás okozta fáradtságot. Szombaton kb nem csináltam semmit az evésen és filmnézésen kívül, de néha ilyen is kell. Gondoltam bemegyek Szöulba vasárnap, de végül úgy voltam vele, hogy lehet előbb a környéket kéne felfedezni, így a városban sétáltam pár órát. Hát elég fura élmény számomra ez a felhőkarcolós világ. A város közepén van a Central Park a new yorki mintájára. Szép, rendezett, szemét kb 0, de minden sarkon kamera. Gyakorlatilag mindenhol a városban. Kicsit ijesztő valahol, de lehet csak nekem.

Emberekkel gyakorlatilag alig találkoztam. Lehet él itt 160 ezer ember, de az utcán még akkor sincs kb senki, ha a levegő épp elviselhetően szennyezett. A legtöbb ember aki sétál, kutyát sétáltat, akik mind vmi divatos ruhában feszítenek, és rengeteg babakocsiban ül. Számomra abszurd és full groteszk látvány a parkban sétáló, babakocsiban beöltöztett kutyákat toló párok. De legalább nem eszik meg őket. Egy esetben láttam mindezt indokoltnak, egy Corgit tolt egy nő babakocsiban, majd mikor kivette, tolókocsiba rakta, mert szegény félig le volt bénulva. De ő meg legalább nem altatta el a beteg kutyát!

Hétfőn teljesen a lakásban ragadtam, mert a levegő minőség tovább romlott, már a narancssárga zóna tetején volt. Állítólag mindezért Kína felelős az onnan a szél által ide fújt szennyezés miatt. De sebaj, gondoltam majd ma elutazom, mivel mára a levegő már zöld jelzést kapott és már kezdtem azt érezni, megkattanok a semmit tevésben. Erre mára jött az üzenet még este (vészjelzés, van erre app), hogy este 9 után ha lehet már senki ne hagyja el a házat, mert a hőmérséklet drasztikusan lecsökken (10 fokkal). Mondom szuper. Mára -15 fokot ígértek, állítólag a tél leghidegebb napja. Reggel azért nagy hévvel elindultam, hogy én akkor is megnézem mi van kint. Hát nem kellett 500 méter, és lefagyott az arcom. Állítólag a hőérzet -25 fok. Ruhám van megfelelő, de olyan fájdalmas a hideg, hogy kb símaszkban lehetne hosszabb távon kint mászkálni. Szóval ha épp nem kell maszk a Covid, vagy a levegő miatt, akkor meg a hideg miatt kell. Csodás. Uh a délutáni egyetlen program amit ki tudtam hirtelen találni, megnézem, mit nem veszek a helyi bevásárlóközpontban. :D (megjegyzés: nem, nem sikerült elmennem odáig. habár csak kb 2 km, 500 méter után visszafordultam, és a visszatávot sem bírtam megtenni anélkül, h be ne ugorjak egy boltba kiolvadni. Nagyon durván hideg van!)

A vásárlásra rátérve ami szintén sokkol eléggé, hogy az embernek esélye nincs semmit műanyag nélkül venni. Minden dobozolt, csomagolt, előfőzött. Én életemben nem láttam ennyi félkész kaját, még Hollandiában meg Belgiumban sem, ahol állítólag nem főznek semmit, ami 30 percnél tovább tart. De itt, minden félkész. Rizst egyszerűen sehol nem találtam a boltban, azt is csak előfőzött, adagonként műnyag dobozolt verzióban. De azt egy egész sorban! Csak a zacskós, kész levesek elfoglalnak 1 sort. Találtam dán tejet, és magyar Kotányi fűszereket is. Amúgy eszméletlen ez a pazarló világ, a világ másik végéről idehozni a tejet...Na ezért fulladunk bele a saját szemetünkbe nagyon hamar. :(

Íme pár kép az elmúlt pár napból:

 Érdekesség: az egyik 8 éves kisfiú az osztályban megkérdezte, hogy mi történt mikor a Mongol birodalom lerohanta Magyarországot :D Egy koreai gyerek legalább biztos tudja, hol van Magyarország :D

Ezer éve nem írtam, így a szokásos, “hol is kezdjem a dolgot” dilemmával küzdök. A lényeg, Dél-Koreában vagyok épp, ahol a sulis 6 hetes gyakorlatomon. (Igen, még mindig, megint tanulok, most épp nemzetközi általános iskolás tanárnak Dániában.) Persze tipikus Murphyként, 1 héttel később értem ide, mint tervezve volt, hála néhány vírus és baktérium társaságának (nem COVID!), akiktől teljesen még azóta sem sikerült megszabadulnom persze. De amire jó volt, hogy ezáltal rájöttem, hogy ilyen távolságra repjegyet venni teljesen felesleges volt hónapokra előre, hiszen kb másnapra véve is ugyanannyiba került, mint az előző, sőt a végén még olcsóbb is volt az új (kb 300 ezer). Továbbá kipróbálhatom, hogyan is működik a biztosításom, amit már évek óta fizetek, hogy megpróbáljam visszaszerezni az első repjegyem árát (jeeeee). Ja és arra is kicsit több időm volt, hogy feldolgozzam magamban milyen rossz anya is vagyok, mert ennyi időre otthon hagyom a 2 éves gyereket. Persze ez csak elméletben sikerült, mert amúgy kicsit se lett könnyebb eljönni, mivel “of course” a gyerek felébredt “anyázva” hajnali 2-kor, mikor indulnom kellett a vonathoz, így gyakorlatilag a zokogó gyerekhang búcsúztatott. Elég kemény volt. De néha önzőnek kell lenni (Imre szerint). Szerintem meg inkább csak a nagyobb célt kell szem előtt tartani, ha anya boldog, a gyerek is. És ha anyának egy ilyen tapasztalat miatt később könyebb lesz  munkát találnia (mert majd jól mutat a CV-ben), akkor az meg mindenkinek jó. Na mindegy.  A lényeg, elindultam.

A reptéren becsekkoláskor már feltűnt, hogy csak 1 dolgot hagytam otthon, a laptop töltőm. Végülis, csak a munkaeszközöm. Sebaj, pótolható. Párizsi reptéren  a tranzitnál meg is tettem. 

Az utazás alatt próbáltam nagyon erősen nem megfulladni a maszk alatt, a maszktól és a bennem munkálkodó parazitáktól. Hát nem volt egyszerű, sokszor féltem, hogy kikapnak a sorból és mehetek karanténba. Legjobban akkor tört rám a frász, mikor a Koreai járaton az utaskísérő megkérdezte nem sokkal érkezés előtt, hogy a saját helyemre ültem-e, és Andrea Kiss-nek hívnak, ugye. Na akkor, ott, levert a víz, hogy ezek most adják le a drótot, mert hallottak köhögni. De nem. Mivel mondtam, hogy most repülök először normális légitársasággal, és először Európán kívül (Belarusz nem számít), így a személyzettel megleptek egy oklevéllel. Nagyon szép gesztus volt.

A reptérről viszonylag könnyen és egyszerűen kijutottam, néhány papír kitöltése után, és némi szerencsével, mivel kb minden második ember teljes szettjét átnézték. Az egyik papírnál is volt egy mini szívrohamom, amikor be kellett vallani, hogy az elmúlt 21 napban köhögtem és voltam-e beteg. Nem mertem nem beírni, mivel a papír alján a hamis tanúzást börtönnel fenyegették. Sok mindent szeretnék megnézni errefelé, de a sitt nincs közte. De nem akadtak fent rajta, mivel a hőmérőzésen átmentem. :D

A városba, Songdo, taxival jöttem, ami olyan 8500ft volt, 40 perces út. A lakást is hamar megtaláltam, a tulaj elém jött. Egy Airbnb szobát béreltem egy „modern” panelban a 16. emeleten, ami olyan 50 ezer forint hetente. A srác 3 szobát ad ki így, de jó, mert így legalább nem érzem magam egyedül a világ másik végén, ha valami lenne.

A suli, Chadwick international School kb 10 perc gyalogtávra, ami reggelente jó kis ébresztő séta a hidegben. Az időjárás kb ugyanaz, mint most otthon (vagy Dániában, száraz tél). Hétfőn megérkezés után már be is mentem bejelentkezni, de dolgozni csak kedden reggel kezdtem.

Az első benyomások

A város: Songdo

https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-06-22/songdo-south-korea-s-smartest-city-is-lonely

Ez egy elég fura kis buborék világ. 20 éve még nem is létezett, így gyakorlatilag 0-ról próbáltak meg létrehozni egy fenntartható tökéletes modern várost annak minden kütyüjével. Érdemes róla olvasgatni kicsit, érdekes. De amúgy számomra úgy néz ki, mint egy jó magyar, szocialista blokkos lakóövezet, csak kicsit modernebb, üvegesebb verzióban. Legalábbis a házak. Szerencsére arra figyeltek, hogy a zöld övezetek megmaradjanak, így kb 40% -ban parkos. Persze hiába a high-tech, érintős kártyaolvasó, na az nincs. Ezt tegnap meg is szívtam a boltban, ahol szerintem valamit nagyon elállítottak a kártyámon, mert második fizetésre már nem működött. Utána az étteremben sem, uh kezdett emiatt is rámtörni a pánik, hogy ok, mi lesz ha a másik kártyámat is taccsra teszik, ha egyet 1 nap alatt sikerült likvidálniuk. Felhívtam a bankom, akik nagy kedvesen felajánlották, hogy 1 hét múlva a lakcímemen lehet az új kártya, hát kösz, ki lennék segítve így a világ másik végén. Na mindegy, úgy néz ki mára észhez tért a kártya, remélem így is marad.

Az utakon amúgy nagyon sok az elektromos autó, uh a forgalom habár nagy, elég zajtalan. Embert alig látni az utcán, őket is csak maszkban, mivel habár kint már eltörölték a kötelező maszkot, de az emberek akkor is hordják, mivel a Kína felől jövő légszennyezés miatt a levegő minősége erősen kifogásolható. Egyébként, amikor ideértem, pont zöld jelzése volt, de akkor is érezhetően nagyon más. Mintha a tüdőm hiába lélegzem, nem jutna elég oxigénhez. Elképzelni nem tudom, hogy tudnak emberek így itt élni. Azt sem, hogy lenne az a pénz, hogy ide akarjak emiatt költözni. Mondjuk alapvetően ez a nagyon modern, minden is valami kütyüvel működik világ sem vonz hosszú távon. Nagyon uniformizált, nagyon monoton és unalmas számomra az építészet. (Mondjuk Dánia sem sokkal jobb ilyen téren, csak ott legalább nem az ég felé építkeznek.) Állítólag 4 ember tervezte az egészet. Látszik.

A lakás: szintén modern, van benne minden, okos egyben bidés wc-vel, amin millió gomb van. Már első ránézésre is lefagy tőle az ember, hogy akkor most mit is kell nyomni?! Az első alkalommal már fent is akadtam a dolgon, mikor a lehúzó gombot kerestem. Helyette sikerült megnyomnom valamit, aminek a hatására kijött egy vékony cső középen, és majdnem telibe arcon spriccelt. Gondolom az lenne a „fenékmosó”.  :D. Miközben a kezemmel védtem magam a vízsugár támadásától, nyomogattam összevissza mindent, hogy kikapcsoljam azt az izét. Nagy élmény volt.  A tulajtól kérdeztem, mi ez a rengeteg gomb. Erre mondta, hogy vízerősség és masszázs funkció is állítható rajta. Ahha. Okvetlenül szükséges mindez fenékmosáshoz. Habár a szexuális segédeszközök bőröndben behozatala szigorúan tiltott, de a wc az okozhat itt örömöket. Hát…

A suli: magániskola, kb havi 1 millió+ tandíjjal. Többségében koreai gyerekek vannak. Alsó tagozatosokkal dolgozom, akiknél minden osztályban 2 hivatalos tanár van. A suli amolyan mentor programot biztosít a frissen végzett tanároknak, hogy gyakorlatot szerezhessenek. Szerintem ez korrekt és szuper. Egyelőre nem hagytak még tanítani, de még csak 2 napja vagyok itt, de azért remélem majd fognak, hisz alapvetően ezért is kellett jönnöm, hogy abban gyakorlatot szerezzek. Majd kiderül. Egyelőre mindenki nagyon nyitott és kedves. Pozitív a légkör.

Ami meglepett a SmartBoard hiánya. Egy ilyen modern helyen biztosra vettem, hogy több technológiát használnak, de nem. Én nem vagyok nagy híve a sok kütyünek, de reméltem, mivel a jövőben ezek elengedhetetlenek lesznek az oktatásban, itt majd szerezhetek bennük némi gyakorlatot. De azt hiszem nem.

Egyénként 2. osztályosokhoz raktak be, akik 23-an vannak 2 tanárra. Azért ez elég jó arány. A suliban egyébként a tanár-diák arány elvileg 1-8. Igazi luxus. :D Mondjuk ára is van…

Ami számomra a legnagyobb kihívás, az a maszk. Beltéren kötelező a Covid miatt még mindig. Számomra magam miatt fizikailag, de a gyerekek miatt lelkileg megterhelő. Én értem, hogy ők már megszokták, meg ebbe nőnek bele, de ez valami embertelen. Az, hogy a gyerekek nem látják egymás arcát, se a tanárét, hogy a kórusban maszkban énekelnek, elfogadhatatlan. Elvileg talán lesz nemsokára ez ügyben némi változás, hát nagyon remélem, mert emiatt a 6 hét elég kemény lesz.

Ja, és amit majdnem elfelejtettem, van egy magyar tanár a suliban. :D A magyarok tényleg mindenhol ott vannak! :D

A kaja: Én imádom az ázsiai konyhát, így itt nekem tökéletes. Az egyetlen nehézség, hogy gyakorlatilag sehol nincs semmi angolul kiírva, és képes étlap se nagyon volt eddig, amerre jártam. Angolul se nagyon értenek az emberek, úgyhogy ha az ember rendelni akar, a google-el jóban kell lennie. A menzás nemzetközi kaja rémes, de csodás képet ad arról mit gondolnak, mit esznek máshol. :D

Folyt.köv.

Megjegyzés: Az árakat csak azért írom le, hátha valaki más is szeretne erre felé világot látni... :D

Hát igen. Ez a harmadik hetem, de valahogy ezen a héten úgy érzem, hogy minden energiám kezd elszállni. Minden nappal egyre fáradtabb vagyok. Nem elég, hogy 3,5 órán át szívják a vérem a kis törpevámpírok, de kb egész nap agyalok is azon, mit kéne csinálni, meg hogy. Kissé (nagyon) rápörögtem. :D Ma kicsit túl is toltam. Pár szülő később jött a gyerekéért, így maradni kellett kicsit tovább, majd megjelentek páran, akik szülőire jöttek. Az egyik kislány nagyban veszekedett az anyjával, hogy de ő menne haza, anyunak meg persze fel kellett mennie, úgyhogy mivel délután semmi dolgom nem volt, gondoltam felajánlom, hogy addig szórakoztatom kicsit. Ebből az lett, hogy a nyakamba szakadt 5 várakozó gyerek. Elkezdtem velük Halloween-i kártyát gyártani. A kollégáim mondták, hogy mennek, és nekem is kéne, mert hát én nem kapok ezért pénzt. Mondtam, hogy sebaj, nem hagyhatom ott őket mielőtt befejezik amit elkezdtünk. Lehet kicsit mérgesek most. Túl lelkes vagyok, amit nem szoktak szeretni. Dehát sztahanovistának lettem nevelve, jó magyarosan. Másrészt meg nem érthetik, mennyire felüdülés nekem végre normális munkát csinálni, amit szeretek 4 évnyi takarítás, éttermezés után. :D Dánia, de legalábbis a környék összes wc-je tőlem csillogott ezelőtt, bakker. :D Ráadásul végre vannak kollégáim, és emberek vesznek körül. Mégha törpék is főleg. :D Na mindegy. Ezt ők úgysem érthetik meg szerintem. :D

A kisemberekre visszatérve minden nap egyre többen másznak a nyakamra és kiabálják, hogy "Teeeacheeer" meg "Andreeeeaaaaa", azon a jó éles sipákolós hangjukon. :D Vagy csak simán mögém lopóznak és böködnek az ujjukkal, hogy segítsek. De csak két kezem van bakker...:D Nekik ez valószínű nem tűnik fel.  Nulla türelem. :D Ma már 5 fiú is csatlakozott hozzám, pedig eddig csak elvétve volt 1-1, az olasz kisfiún kívül, aki mindig elsőként rohan hozzám. És aki mellesleg hiperaktív, úgyhogy úgy szokott eltűnni és feltűnni újra, ahogy jött. :D Ja és a kedvencem, mikor mennek mellettem dánul a "csak angolul beszél", vagy "kérdezd meg tőle, érti a dánt", vagy a legjobb: "hogy is hívják?" :D Jó is az, mikor 3 nyelven dumálnak hozzám (német a harmadik), egyszerre vagy 20-an már.

Délután 15-kor esznek, utána már csak rajzolni lehet, vagy az udvaron játszani. Ez számomra úgy néz ki, hogy folyamatosan nyüstölnek, kinek, mit rajzoljak. Itt egy Elza, ott egy Panda. :D  A mai kedvenc: rajzolj Barbiet! :D YEEEE! Rá kellett jönnöm, hogy ha az ember gyerekeknek rajzol, el kell felejteni a részleteket, a tökéletességet. Se idő, se igény nincs rá. Nekik minden gyönyörű, ami két vonalnál többől áll. :D Sőt ha már képes vagy egy egyenes vonalat rajzolni, akkor jön a kérdés: "ezt hogy csináltad???" Persze mindig mondom, gyakorlás. :D Amúgy vannak köztük őstehetségek. Tegnap találkoztam egy kis picassóval. Szó szerint. A kissrác kb 9-10 lehetett, de komolyan kb olyan képet dobott össze, mint Picasso. Mondtam is neki. És tudta is kiről beszélek. :D Durva. Ennek örömére ma ő is velem rajzolt amúgy :D

Ja és még arra is rájöttem, hogy szó szerint mindenre fel kell előre készülni, mindent előre oda kell készíteni, feldarabolni "konyhakészre", mert ha adsz a gyerek kezébe egy A3-as lapot, hogy vágjon ki egy 4cm-es napocskát, tuti a közepéből akarja. :D Hihetetlenül pazarolnak, még semmi logika. :D Ja és az osztozkodás sem megy. Mindenkinek külön olló és ragasztó kell, különben jön a "Teeeeacheer", "Andreeeeaaaa". :D

Pár kép (Sajna a gyerekekről nem nagyon csináltam még, elfelejtem mindig megkérdezni, hogy lehet-e egyáltalán)

Indulás

Hungarikum beszerezve, utolsó "egészséges" reggeli elfogyasztva, irány Minsk!;) Ne nagyon sírjatok utánam, csak ha 18 nap múlva nem kerülnék elő. ;) Ha kell utánam jönni kimenteni (vagy kihozni a sittről ;) ) akkor küldöm a galambot, mert netem nem lesz. Back to 90s! 

Utazás

Amikor repülőre ülök mindig megfordul a fejemben, miért nem vagyok képes normális nyugodt életet élni,mint mások.Kell nekem ez a stressz?! Mert igen, a repülés nekem már az. Amennyire szerettem az elején, most, hogy már úgy röpködök jobbról balra mint vmi madár már félek. Hogy mitől?! A nagy számok törvényétől.Attól,hogy ha sokat kísérted a sorsod előbb-utóbb utolér.Persze tudom, hogy repülni még mindig a legbiztonságosabb, pláne,ahogy egyes emberek vezetnek. De a földön valahogy jobban érzem magam már. Ezen jelen pillanatban az sem segített, hogy a mellettem ülő pasi fura mód nem akart megszabadulni a táskájától, csak szorongatta es csak nagy unszolás után tette csak le.Asszem túl sok filmet nézek.;) Na mindegy.A lényeg,hogy megint a nyakamba vettem a világot; és három hétre száműztem magam belarusba. Ahol az internettelenség és a horror telefonárak mellett kicsit el leszek vágva a világtól.Fura lesz. Back to 90s! Amúgy egy gyerektáborba tartok angolt tanítani önkéntesként. Egyenlőre fogalmam sincs mit várjak. Valahogy arra számítok olyan lesz, mint gyerekkorom vasműs táborai alsóörsön műanyag poharakkal, háromszögtálcákkal meg közös zuhanyzókkal. De majd nemsokára kiderül.:) Mindenesetre izgi az tuti. Erre még nem jártam. Konkrétan nem is nagyon voltam képben hova is megyek. Hirtelen ötlet volt. Megláttam a hirdetést, jelentkeztem, még aznap meg volt az interjú és másnap már írták is, hogy várnak. Anyuék bevállalták Mendelt és habár rettegek otthon hagyni, de gondoltam jó lehetőség egy kis világlátásra és tanítási gyakorlatnak sem utolsó, ha már legújabban tanárnéni szeretnék lenni. :)Uh nekivágtam. A tábor mindent áll,kivéve az odajutást. Mivel gondolom Minszk még nem a legfelkapottabb desztináció, így csak két lehetőségem volt:Austrian Airlines vagy Ukranian. Na vajon melyikkel jöttem?! Habár nagyon megnézném Kijevet, de nem mertem bevállalni hiába volt 30 ezerrel olcsóbb arra. Tavaly még lőttek, ki tudja most mi van ott. :( Viszont mint már írtam Belarusról sem tudok semmit azon kívül,hogy oroszul beszélnek. Persze, mint ahogy a család természetesen miután megvettem a repjegyet, felvilágosított diktatórikus állam ahol azért meg kell gondolni mit mond az ember. Apám szerint persze valószínűleg megúszom azért,de ha lehet ne pofázzak. :) Azaz ne adjam magam. Hasonló jótanácsot kaptam Szilvi barátnőmtől is, aki nyomatékosította,hogy pl a nagy fogadjuk el a másokat nézeteimet se épp ott hangoztassam. Ja meg, hogy vigyek gyógyszert meg fertőtlenítőt! Keresztanyám szintén ezzel jött,és persze anyu is finoman kifejtette, csak be ne fossak a kajától. Csupa jókívánság! ;) Azért csak nem lesz ennyire gáz, végtére is, még Európában leszek. :) Vagy mégsem?! Ez majd kiderül és majd jól megosztom veletek, akik annyira unatkoztok, hogy a hüyeségemet olvasgatjátok amit jelenleg a gépen írok figyelemelterelésképp, mert már most be vagyok sz...va!:) na jó, egyenlőre ennyi!
Ui: De legalább kaptam bort meg kávét uh elvagyok. 

Fantasy camp 2 - Első nap

Tipikus, nemhogy netem nincs (volt szerencsére), de még a gépem is szarakodott. Tegnap teleírtam egy oldalt és persze nem mentette el. Úgyhogy akkor megpróbálom összeszedni megint, ami tegnap történt, mielőtt elfelejtem. Szóval megérkeztem. A reptéren a bejutás nem volt olyan egyszerű, mert hiába van az embernek vízuma, még be és kilépő kártyát is ki kell tölteni, majd pár napon belül még az illetékes hatósághoz is be kell sétálnia pofavizitre meg még egy kis papírmunkára. Szerencsére az utóbbit intézik helyettünk, ami azzal járt, hogy elvették tőlünk az útleveleinket és az országelhagyós papírt. Az embernek azért ettől kicsit megszűnik a biztonságérzete, de hátha visszaadják.  A reptéren már vártak rám, majd két óra kocsikázással meg is érkeztünk a táborba. Hát pont olyan, mint amire számítottam. 20 évvel ezelőtti gyerektábor csak annak a maira lelakott verziója. Wc szintenként kettő db, zuhanyzó kb 4-500mre egy külön épületben, 4-4 darab az össz 200 emberre. Meghatározott időben lehet használni és mindig valaki őrzi az ajtót, mint vmi kidobó és egyesével engedi be az embereket. Függöny nincs uh szégyenlősök hátrányban. Amúgy szerintem a gyerekek nem is fürdenek minden nap. Na sebaj. A vacsora gyerek adag, zabkása szerű valami egyben sült húsos tejfölös izével. Nem volt rossz amúgy, csak kevés! Éljen a kényszerdiéta!
De a lényeg, a gyerekek. Mindenki nagyon közvetlen, mindenki ölelkezik és nem csak a kölkök. A tábor vezetője is, aki egy nagyon szigorú, katonás 50es nő amúgy. Nekem egyből megörült, mivel rajtam kívül mindenki fiatal 18-23. Közölte, hogy végre valaki, aki majd fegyelmet tart. Na persze. Kecskére káposztát.  Meg amúgy sem azért jöttem, hogy a rossz zsarut játszam. 14-en vagyunk (asszem) önkéntesek, valamint 16 (?) helyi erő. 
Első feladatként be kellett mutatkoznunk a gyerekeknek. Mindenki kapott egy saját padot ahova a gyerekek kis csoportokban odajöttek kérdésekkel bombázni minket. Már arra sem emlékszem hányszor kellett elmondanom ki vagyok, mit jelent a tetkóm és mi a kedvenc....eléggé lezsibbadtam a végére, pláne, hogy egész nap nem ettem semmit. És mire vége lett már 7 volt. Vacsi után eligazítás volt, oroszul persze. Utána meg még az önkénteseknek megbeszélés. Ahol nyakunkba zúdítottak mit is kéne majd csinálnunk. Mondanom sem kell, nem erről volt szó. Mondjuk elég sok minden nem űgy van, ahogy az az előzetes tájékoztatásban leírták. Pl 3-an vagyunk egy kb 2,5x3m-es szobában, pedig 2-t írtak. Mondjuk nem ez a legrosszabb, hanem az infó hiánya és a fejetlenség. Ami engem személyesen is érintett, hogy rám minden áron a nagyokat akarták rámsózni mondván, h öreg vagyok és jól beszélek angolul. Na de nem. Én kitartóan ragaszkodom a kicsikhez. Mert, hogy ezért jöttem ide. Arra is készültem vagy egy hetet, sőt még egy projektort is beszereztem mert azt mondták az sincs. (De van). Amúgy kb én vagyok az egyetlen aki komolyan veszi, amiért idehívtak és előre készült. Néznek is rám, mint az alienre. Na mindegy. Remélem pár nap alatt összeáll a tábori rend, mert egyenlőre nagy a káosz!

Harmadik nap

A mai nap is ugyanúgy indult, mint eddig: kialvatlansággal (4 óra alvás jutott tegnapra és nem buli miatt), dupla kávéval és még nagyobb fejetlenséggel talán mint eddig. Valahogy úgy működik itt minden, hogyha Tamara elhagyja a színt széthullik az egész. A tanítást ma azzal kezdtem, hogy beugrottam a kicsikhez akiket elvettek tőlem egy kis éneklésre. Legalább erre kaptam engedélyt.  Utána konkrétan nem találtam meg a csoportom. Ezek után meg kissé nehezen ment az épp most öntudatra ébredő kiskamaszokat rávenni, hogy talán csináljunk valami hasznosat. Tipikus 13-14 éves probléma, teljes érdektelenség.  Kb 40 perc után megjelent egy srác, mondván, hogy csoportcsere. Miután a csoportom otthagyott, csak ültem parlagon vagy negyed órát. Kicsit kiakadtam. Persze, ha 20 lennék és épp időmilliomos, akkor leszarnám. De azért jöttem ide, hogy tanítsak. Lelkesen, rákészülve. Kicsit kezdem úgy érezni, hogy inkább csak azért vagyok itt, hogy megakadályozzam, hogy az allergiás gyerek belenyaljon a másik kakaójába.  Tudom, tudom, nem kéne a rendszer ellen lázadni, de mivel nem látok rendszert...nyilván nem tudtam nem szóvá tenni, hogy ez mégis mi. Mert nem igazán lehet úgy készülni az órára, hogy reggel derül ki, kivel is kell dolgoznom.  Otthonról persze megkaptam, hogy ne vegyem át a hatalmat azért. Nem tettem, de helyette kb kirobbantottam egy világháborút. Volt jó kis ordibálás nem velem, csak miattam. Végül az egész balhét az egyik szegény helyi lányra kenték rá. Sajnálom, mert full nem az ő hibája volt. Egyszerűen csak amennyire amúgy szigorú a rendszer (pl vagy egy óráig beszéltek arról, hogy a gyerekek hogyan tartsanak rendet a szobájukban), az angol órák és amúgy bármilyen időterv megtartása még flexibilisen is problémát okoz. Nyilván, mert a főnök elég régimódi vezető, aki nem nagyon akarja megosztani a hatalmat.  És sajnos egyedül viszont nem képes mindent irányítani. Lehetetlen.  Na mindegy, remélem holnaptól jobb lesz, mert most kicsit azt érzem szívesebben lennék otthon. 

Más, csakhogy jót is írjak a táborról. Délután volt egy egész táboros bemutatkozó zászlóavató ünnepség. Énekléssel, tánccal. Mert hogy a tábor területén nem mi vagyunk az egyetlen gyerektábor. Van még vagy három másik. Minket is felvonultattak persze. Ha tudom előre és nem a csendespihiről rángatnak ki talán a macinacit lecseréltem volna. De sebaj. Érdekes volt. Kicsit ez is időutazós érzés, kb amit a régi szoc filmekben látni már csak. A bevonulás konkrétan a Dallas sorozat zenéjére történt. :D Ami nagyon pozitív itt, hogy a gyerekek játszanak! Folyamatosan, egymással! Sehol egy telefon, selfie. Még az idősebbeknél sincs! Ez szerintem a legnagyobb érték itt, ami sajna mára kb mindehol kihalt. Már csak a számítógép meg a telefon köti le a gyerekeket. Dániaban kb már az is elképzelhetetlen, hogy egy nyomozós játékhoz ne kelljen telefont és QR-kód olvasót használni, csak sima papíron kapjanak feladatot például. Ez azért jó látni, hogy ha mást nem, legalább nyárra itt még gyerekek a gyerekek.

Negyedik nap

Azzal kezdem, hogy tegnap este kicsit megelégeltem az ittlétet. Igazából mire kezdenéd magad jól érezni valahogy tuti elrontják a kedved és letörik a lelkesedésed. Pl én tényleg jól felspanolva jöttem ide, ha valaki ismer tudja mennyire rá tudok pörögni arra, ha valami érdekel.  De már kezdem azt érezni, hogy kb csak azért kellettünk, hogy a gyerekekre valaki vigyázzon. Hatalmas a fejetlenség. A vezetők között nemhogy összetartás, de kb kapcsolat sincs. Valahogy arra nem akartak, fordítottak időt, hogy pl egymást minimálisan is megismerjük. Minden este ugyan van meeting hajnali 2-3ig, de kb a fele embernek még a nevét sem tudom. Igazából rajtam kívül mindenki kb most fejezte be a gimit, így sokszor az is nehézséget okoz, hogy a vezetőket a tiniktől elkülönítsem. Persze szóvá is tettük, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Erre csak leugattak minket, hogy na erre nincs idő. Pedig szerintem elég fontos lenne a vezetők közti csapatépítés is. Mondtam, hogy én e célból hoztam ezt-azt otthonról is. Mondanom sem kell ez csak nekem jutott eszembe. Erre kb le lettem hurrogva, hogy hogy képzelem, hogy majd alkoholt iszunk egy gyerektáborban, mert ezért itt le is csuknak. Egyrészt nem csak alkoholt hoztam, másrészt 30 főre elosztva két üveget koránt sem nevezném alkoholizálásnak. De én kérek elnézést, hogy csak ez volt a reptéren (meg csoki, kolbász meg erős pista). Boltból nehezen hoztam volna bármit mivel a táskám azzal volt tele, amivel az órákra készültem. Meg amúgy is bocs, hogy egyáltalán gondoltam rájuk és elköltöttem erre is 40 eurót! Hát b...kissé kiakadtam. Persze lehet máshogy gondolni, de nekem ez nagyon rosszul esett. Pláne a sok ordibálás mellett. Itt mindenkivel kiabálnak. Ez az alap. Mindenért. És ezután még megy a szocialista éveket bemutató filmekben látható éljenzés meg tapsikolás. Más kultúra persze, de gyereket (de még kutyát sem) így kéne nevelni a mai világban. Szerintem. Szóval bőgve feküdtem le. Kb elment a kedvem az egésztől.  Azt éreztem, hogy inkább lennék otthon a kutyámmal és a barátaimmal. De persze tudom, hogy innen most nem jutok haza csak úgy. Nagyon drága és még az útlevelem sem kaptam vissza. Meghát, ahogy a mondás tartja, rémálomból lesz a legszebb emlék. Uh kitartok. Igyekszem a kölkökre fókuszálni és az ordibálós zónákat kerülni mielőtt kitör belőlem is valami. 

Ami jó történt még tegnap este: páran az önkéntes srácokkal kihagytuk a gyertyás találkozót, ami amúgy amolyan véleményformáló, panasz óra a gyerekeknek és elmentünk sétálni. Benéztünk a "városba".  A tábor másik végén épp disco volt, 90-es évek zenével!!! Ment az Aqua: Barbi! Nekem való buli. Vadul bele is vetettük magunkat az éjszakába. Kemény kettő, azaz kettő darab percig, mire utolértek minket és visszarángatták. Mint vmi csenevész kölköket. De arról a két percről azért készült videó.  Na sebaj, tartottunk afterpartyt a szobámban ahol elég jól elszórakoztattuk magunkat a bőröndömből előkerülő jelmezekkel. aztán jött a meeting...

Másnap

A mai három óra alvás, a szokásos torna, reggeli kör után csak 1,5 órát tanítottam m elvittük a kölköket egy funky monkey parkba fákon mászkálni. Én kihagytam inkább, mielőtt fenntragadok valahol sikítozva a félelemtől, aztán majd utánam kell mászni, hogy leszedjenek. Inkább nem égettem be magam. A gyerekek közül is akadt kettő akit menteni kellett.  Vicces volt. Ebéd után próbáltam előkeríteni a csoportomat, mert még fél órát kellett volna tanítani, persze megint bújócskát játszottunk.  Na mondom jó, nekem mindegy. De Tamarának nem volt az! Bepöccent a srácra, aki a csoportért felel, uh rámosztott 3x1,5óra extra tanítást! Szóval míg másoknak 40-60 perces órát kell összerakniuk és két-három csoporttal eljátszani addig nekem 3,5 órányit egyedül egy csoporttal. Hát, végülis én akartam tanítani.  Csak nem tudom a srácok mit fognak szólni hozzá. Ja és így buktam a du-i csendespihit. Ez fáj csak. Mert már most hulla vok a kialvatlanságtól! Ja és kb éhes is vagyok folyamatosan.Finom a kaja csak nem túl sok. 

Most van amúgy a szokásos kitűző osztó ceremónia aminek a célja kitüntetni valakit valamiért! Ezzel sem teljesen értek egyet. Habár lehet, hogy pár gyerek ezt motiválónak találja, de szerintem a többségnek ez inkább rossz érzés, ha majd tábor végéig sem kapnak semmit pl. Csakhogy egy másik példát hozzak, van kirakva egy doboz, amiben a gyerekek írhatnak nekünk, és ezeket a leveleket nyilvánosan osztják ki. Én pl még nem kaptam, mondjuk nem is számítottam rá a kis kamaszfiúktól, de azért valahol rossz érzés, hogy más meg kap. Kicsit olyan engem nem szeretnek érzés.  Pedig tudom, hogy nem ez a helyzet, de mégis. Szóval szerintem a gyerekek ugyanezt élik át és az ő korukban ez még rosszabb lehet. 

Ja az előbb nyilvánosan is elmondták, hogy megint probléma volt a csoporttommal (a 30perc miatt). Én csak a nevemet hallom ki az oroszból de azt folyamatosan a probléma és komment szavakkal kombinálva. Híres, vagy inkább hírhedt vagyok. Andrea a rettegett  Na ennyire megy nekem a ne pofázz és ne keresd a bajt! 

Csak egy megjegyzés: a mai napunk annyira be volt táblázva, hogy meg zuhanyozni sem volt ideje senkinek! Szó szerint! Uh mostmár no alvás, no tisztaság! Egyre jobb és jobb lesz.  Na jó éjt mindenkinek! Remélem egyszer én is ágyba jutok. 

Egy újabb nap

Igazából már most kezdem elveszteni a fonalat milyen nap is van.Kezd minden összemosódni. Tegnap nem írtam, mert semmi időm nem volt. De végre tudtam zuhanyozni és végre aludni is, mert most először nem volt hajnalig meeting. Ja és tegnap este engem is próbáltak megvesztegetni egy kitűzővel. Meg is lepődtem mikor engem hívtak ki. Én is kiosztottam egy ajándékot, de mivel nem értek egyet a rendszerrel, természetesen a tőlem megszokott módon pont az ellenkezőjét csináltam, mint amit elvártak tőlem. A legrosszabb gyereket választottam aki teljes mértékben elutasított minden fajta kommunikációt vagy játékban való részvételt aznap. Azt aki az egész órán kb elkülönülve ült, állt egy szót sem szólva kapucnival a fején. Emiatt természetesen full meg is lepődött mikor őt hívtam ki azzal, hogy ezt az ajándékot motivációnak szánom remélve, hogy a jövőben számíthatok rá! Ami az arcára volt írva: öröm! Nem úgy, mint a táborvezetőére!  De tudjátok mit, nem érdekel, mert bevált! Ma egész órán aktív volt (nem úgy mint mások), beszélt! Sőt még a délután tartott nyelvtanulós órára is hozzám jelentkezett ahol szintén aktív volt! Igen, ma délután tanítanom kellett pár gyereket magyarul. Nem is értem, de volt olyan elvetemült, aki pont az én anyanyelvem választotta. Volt egy lány, aki azért jött hozzám, mert a kedvenc együttese az Omega!!! Érdekes...Az óra összességében jól sikerült. Na nem úgy, mint reggel az angolórám. A kölkök totálisan ignorálnak, egymást is. Még játszani sem akarnak. Kb semmit. Az egész óra kb abból állt, hogy fegyelmeztem. Nevetséges, mint az oviban! Meg is jegyeztem nekik, de semmi hatás. Mondtam, hogy bocs, de én nem fogok velük kiabálni! Egyszer megtettem, csakhogy tudják ez nekem is menne ha ezt akarják, aztán megkérdeztem, hogy tényleg erre vágynak?! Semmi válasz. Majd mikor továbbra sem bírtam őket munkára bírni közöltem velük, hogy akkor én elmentem. Otthagytam őket! Meglepődtek. Ezután az egyik helyi vezető visszajött velem utána, lekiabálta a fejüket, hogy márpedig tanulni fognak. Ezután valahogy már nem volt kedvem tanítani, hiába ültek kussban a fűben. Inkább csak elmondtam nekik, hogy nem nekem tesznek szívességet, hanem valójában én teszek nekik azzal, hogy ahelyett, hogy a kutyámmal, családommal és a barátaimmal lennék itt vagyok velük. Az ő érdekük, hogy megtanuljanak angolul, nem az enyém! Én már tudok. Ez az ő életük, felőlem úgy élik le ahogy szeretnék. Ha akarnak átmehetnek másik csoportba, vagy naponta két órát ülhetnek egyedül a fák között ha nem szeretnének tanulni, mert nekem full mindegy mit csinálnak. Nem fegyelmezni jöttem ide, se nem kiabálni! Mondtam, hogy kávéval és könyvvel a kezemben én elvagyok egyedül is. De haza is mehetek ha gondolják! Mert inkább töltöm az időm azokkal, akik velem szeretnének lenni. Szerintem meglepődtek ezen. Nagyon mérges voltam amúgy. Na mindegy. Megkapták a monológot amihez szoktak, majd mondtam nekik, hogy the game is over! Gondolkozzanak el mit szeretnének, aztán közöljék velem. Majd eljöttem. Kb negyed óra múlva utánam jöttek és jött a csoportölelés nagy sajnálkozás közepette. A srác aki segített előtte közölte, hogy ez szokatlan volt!  Hát ja. Ezek a gyerekek olyan világban nőnek fel, mint én is anno, ahol kényszerből tanulsz, azt hiszed a tanár kedvéért, ahol fegyelemmel, kiabálással és megfélemlítéssel akarnak eredményt elérni! Mert nem ismernek mást! Szerencsére én már igen! És igyekszem eszerint is tanítani őket. Holnap kiderül mi lesz! Remélem vették a lapot valamennyire. 
Most épp prezentációra készülök, miközben már majd bepi...lek, mert órák óta nincs víz a házban! 

Folyt. köv.

Igazából már tényleg elvesztettem a fonalat. A napok totál összemosódnak, minden lehetőségnél alszom kicsit uh minden nap több napból áll. De amúgy jól vagyok. Kicsit kezd oldódni a hangulat. Bár az ordibálás mindennapos, kezdem elengedni a fülem mellett és csak röhögni rajta. Igazából már ezer viccet gyártottunk azzal kapcsolatban miért is fognak minket lecsukni. Már külön jelünk is van rá.  A társaság jó, igyekszünk összetartani és elszórakoztatni magunkat. Tegnap reggel nem kellett tanítani, helyette volt egy kis fejmosás. Persze tipikusan kommunikáció hiányából adódóan. Nem mondanak nekünk soha semmit majd veszekednek velünk mert nem tudjuk. Pl hogy a chips, csoki tiltott dolgok a táborban. Hát nyilván a mi hibánk, hogy nem láttuk a falon a cirill betűkkel írt listát!  sebaj. Ennek örömére tegnap 11-en bezsúfolódtunk hajnalban az egyik szobába két ágyra és chipset, édességet és valami citromos likőrt ittunk. Olyan hangulata volt, mint valami tiltott kocsmának a szesztilalom idején. 

Még tegnap du elmentünk a sztálin vonal nevű világháborús múzeumba, ahol "beléptünk a seregbe." De mindenesetre én magamra aggattam a sztálinos csillagot. Hátha szerzek egy jó pontot ami majd jól jön a sitten.  Ja és ettem karamellás popcornt! Amit kb utoljára a balcsin ettem általános iskolás koromban. 

Este nekem kellett előadást tartanom Magyarországról. Nem akartam unalmasra, se hosszúra nyújtani. Bevontam a gyerekeket is, ami amúgy nagyon jó ötlet volt. Jókat röhögtek magukon.  Szerintem jól sikerült az előadást habár össze-vissza beszéltem mindenről mikrofonnal bénázva és a saját 20 évvel ezelőtti gyerektáboros képeimet mutogatva. Az előadás végén pedig megetettem velük amit hoztam (a pálinka kivételével persze ) Inkább nekik adtam, mint a belarus önkénteseknek, akik nem értékelték. A gyerekek igen. Látni kellett volna, mint a sáskák raboltak rá a csokira és a kolbászra. Na meg a fejük is megért volna egy misét amit a csípős huszárra (erős pista haverja) vágtak. Készült róla pár kép, majd megosztom. 

Az esti fejmosáson meg végre előkerült egy jó sztori. Használt óvszert a kukában. :) Persze ez elfogadhatatlan itt, bár legalább védekeztek.  Szívesen tartanék szexuális felvilágosító órát is, bár itt lehet azzal is cellát bérelnék.  Na sebaj. A fejmosás után versmondó est volt, ahol gyertyafénynél mindenkinek fel kellett olvasni az anyanyelvén egy verset. Habár ez tőlem elég távol áll, nagyon jó volt. Többiek elég magasra tették a lécet. Volt aki énekelt, volt aki duoban (kínaiak), volt aki konkrétan elő is adta. Én ezek után az elnézésüket kérve, mert, hogy én biológus vagyok Csokonai Reményhez versét olvastam fel. Kicsit ki kellett lépnem a komfortzónámból ugyan, de túléltem. Ők is.

Más dolog: nincs hasmenésem.  A víz nem iható az tény, és a kaja sem túl finom sokszor, de legalább kevés.  De senki nem lett még beteg tőle.  nem úgy, mint a változó időtől. Ha süt a nap iszonyúan éget, ha nem konkrétan fagyos nyirkos a levegő. Majdnem mindenki meg van már fázva. Csakhogy ezt kikúráljuk épp most megyünk aquaparkba. 

Ja és meg egy full megható dolog. Este kaptam levelet! Az elsőt.  Tegnap meséltem pár kiscsajnak az egyik gyerekkori barátomról akivel még telefonon sem tudtunk beszélni, mert akkor kezdték még csak bekötni a vezetékes telefonokat.  Erre kaptam egy levelet a múltból! Vicces, mert nem tudom honnan szedték, hogy 1. Imádom ezt a filmet (vissza a jövőbe) 2. Hogy így hívom a tábort. Ja és egyáltalán ők honnan ismerik a filmet??? Na mindegy. Megosztom veletek, mert annyira aranyos. 

Most nem jut eszembe más, de majd még tudósítok ha lesz vmi. 

...

Már úgy érzem magam mint a mosott...alig alszunk, azt is össze-vissza. Tegnap este próbáltam időt találni, hogy a kis szörnyecskéimnek előálljak valamivel, mert már leszívták az összes energiámat, uh kihagytam a "bulit" a "városban". Ma kiderült, hogy az egész táboros játékom délben lesz. Na persze azt elfelejtettem. Uh megint jött a rohanás. Megírni, kivágni 160 számot, rá 320 lyukat fúrni ollóval mert lyukasztó nincs és persze gondoskodni madzagokról is amivel a fejükre teszik. Számháborút szerveztem. Nem tudom hogy, de ők nem ismerték a játékot. Habár nem túl bonyolult, nem annyira ment át mit kéne csinálni. Illetve azzal, hogy háborút hirdettem csak a fedezékbe vonulók száma nőtt meg. Nem nagyon volt harci kedv. Bezzeg az órámon! Na mindegy. Ha újrajátszanák szerintem jobb lenne, na mindegy. Még 24-ére kell egy nyomozós játékot kitalálnom majd.

Délután mindenkinek volt ma extra angol, ahol kb biológia órát tartottam. Posztert kellett csinálniuk állatok képeiből és rájuk vonatkozó tényekből. Meglepően jól ment. Habár az újonnan jött spanyol lány az óra felénél megpróbálta kikönyörögni az egyik srácot a sorrá összetolt padok alól hiába, ez a feladat egész jól lekötötte őket. Ja és legalább már nem csak én tudom, hogy ezek őrültek.  Óra után elszundítottam, majd arra keltem, hogy valaki beront a szobámba, hogy lekéstem a vacsit. Azt sem tudtam mi van, hol vagyok, csak azt hallottam, hogy katasztrófa. Hát...nem érte meg felkelni, nem volt jó a krumpli. ennyi krumplit életemben összesen nem ettem mint itt. Kb csak az van. 

Mára elvileg már nincs semmi a szokásos fejtágítón kívül uh talán ma pihenhetek.... holnapra én nyertem meg a reggeli tornát de utána végre szabadnapunk lesz. Megyünk Minszkbe várost nézni. Hurrá! Normális kaja! Kb mindenki erről álmodik. Holnap kebab time ala turkey! 

Újabb nap

Tegnap végre visszaengedtek minket a civilizációba. Egy napot várost nézhettünk Minskben. Elvittek minket valami nagy térre, amit konkrétan háromszor kerültünk meg, nem tudom miért! Igazi időpazarlás volt, pláne, hogy előtte már a buszunk is egy órát késett. Ezután kb már mindenki nyűgös volt az éhségtől. Erre elmentünk egy plázába! Nem is értem. Senki nem akart ott enni, de nem sok lehetőséget kaptunk. páran le is léptek onnan, úgyhogy kezdett borulni a társaság. Mire bejutottunk a városba már délutám volt. Minsk nagyon szép, nagyon nagy, és tiszta (gondolom senki nem mer szemetelni) amit kb csak a buszból láttunk megállás nélkül persze. Nehogy fotózni is lehessen, bár ahhoz is engedélyt kellett kérni egy-két helyen! Végül a város középen lyukadtunk ki ahol mindenki szétszéledt. Sokan nem akartak várost nézni, mert már voltak itt. Én végül tettem egy kis kört, hogy azért legyen pár képem is és mivel egy időre egyedül maradtam, elmentem egy kis pénzt költeni. Sikerült is mindenfélét beszerezni amire persze semmi szükségem  pláne nem itt  na sebaj. Este újra összeverődtünk és közösen beültünk vacsizni. Megettem egy fél kacsát! Ki tudja mikor eszem normális kaját megint.  pl ma reggel megint vmi sárga trutyi volt reggelire. Igazi csóró ember kaja. 

... 

A mai órám megint katasztrófa volt bár egy-két kölköt azért sikerült aktivizálni. De van egy-két lány, akit ki nem állhatok. Az egyik az az igazi mindenre fintorgós. Borzasztó! Semmit nem csinál és nem is ért semmit. A másik meg, szintén értetlen, leül nekem háttal majd mikor mondom a nevét odamorog h mi van. Mondom szép, és még csak 12. Igazi kezelhetetlen banda. Sok magányos, kívülálló, hiperaktív vagy full lusta gyerekkel. Csak a szigor hat rájuk.  szomorú! Holnaptól kettészedjük őket és az új spanyol lánnyal próbálkozunk tovább. Most legalább már van rá tanúm rá, h nem velem van a baj.

Ja, egy vicces dolog. Nem csak a kaja tiltott a táborban, a szerelem is! Csak barátkozni szabad! Kiadták ukászba egyik este. Mert elvileg volt két lány aki "ökölre ment" egy fiúért. Hát igen, ez mélységesen felháborító, nem is értem, hogy eshet meg tinik között.  Én egész életemben szerelmes voltam, szerintem ez a fiatalság velejárója! És semmiképp sem állítható meg parancsra! Persze azt megértem, hogy nem akarnak nyilvános csókcsatákat látni, de mi rossz van a kézfogásban pl?! Pláne, hogy itt mindenki úgy ölelkezik, meg bújik össze, hogy néha még engem is zavarba hoznak vele. Na mindegy. A lényeg, itt semmit sem lehet, és mindenért sitt jár! 

Ami még megjegyzendő mennyire más világ, a főnök még akkor sem hajlandó egy szinten állni vagy ülni velünk mikor csak például velünk beszél. Mindig ki kell emelkednie közülünk. Gondolom, hogy érezzük nem vagyunk egyenlőek. Az biztos, én nem tudnék itt élni!

Képek:

Már egy pár hete igyekszem magam rávenni, hogy írjak, illetve időt találjak rá, pláne mert a család már halálba nyüstöl. Várják a tudósítást. Hogy honnan?! A napköziből.. :D Jelenleg épp egy három hónapos gyakorlatot csinálok egy általános iskolában. Minden nap, délutánonként. Ez a harmadik hetem, és jelentem, imádom. :D A gyerekek eszméletlen aranyosak, szerelmes vagyok mindbe! A napközibe 250, 5-10 év közötti gyerek, amire kb 10-13 felnőtt jut. A gyerekek, mivel itt a házi feladat nem annyira divat, mint ahogy az osztályzás sem, délután csak játszanak, 13.00-16.15-ig. Különböző kreatív foglalkozásokat kell nekik tartani, vagy csak felügyelni, ne essenek le valahonnan, vagy ne nyírják ki egymást. :D Én nyílván az előbbit választottam. Igyekszem visszaemlékezni miket is csináltam gyerekként, amit szerettem. Pl gyöngyfűzés, ugróiskola. Igyekszem minden napra kitalálni valami új dolgot. Ami amúgy kicsit sem nehéz, sőt inkább azzal van a problémám, hogy ha eszembe jut valami, akkor még vagy száz más érdekes dolgot találok, amit ki szeretnék próbálni. Kb egy évre való anyagot összeraktam már magamnak. Pláne, hogy a gyerekek úgy rá tudnak kapni dolgokra, hogy kb képesek lennének minden nap ugyanazt csinálni. :D Amiben amúgy hasonlítunk, mert mióta ott dolgozom, kb minden nap hajnalig fabrikálok, ragasztgatok, festegetek otthon, hogy megcsináljam a "bemutató" darabot. Kissé fanatista vagyok, ebben is. :D De élvezem. Újra gyerek lehetek, és még csak magyarázkodnom sem kell. Az egyik kollégám egyszer meg is jegyezte, hogy "nagy kár lenne, ha nem gyerekekkel foglalkoznék a jövőben, mert szerinte én erre születtem. A gyerekek imádnak, és kb én is egy vagyok közülük." :D Fura érzés amúgy, és vicces. Sosem gondoltam volna. A kollégákra kitérve amúgy szerencsés vagyok. Nagyon kedvesek, segítőkészek. Főleg az idősebbek. A fiatalok nem annyira beszélnek velem, de sebaj. Meg ugyan nekem még nem megy a dán makogás, de mondtam mindenkinek, hogy nyugodtan beszéljenek hozzám dánul. Hisz amúgy elsősorban azért vagyok ott, hátha ragad rám valami a nyelvből is. Értéssel többnyire nincs baj, mondjuk azért nem könnyű. A gyerekek többsége amúgy nem dán, mivel egy nemzetközi magániskola. Van minden, a világ minden részéről. Amúgy ez is nagyon tetszik. Elég multikulturális a légkör. Egyébként nekem konkrétan nem tűnik fel, mennyi gyerek van, mert körülöttem kb minden nap ugyanazok vannak, csak egyre többen és többen. Valahogy úgy, hogy aki egyszer megtalált, az rámtapad. Szó szerint. Ma az olasz, kis hiperaktív fiú kétségbeesetten rohant oda, fogta meg a kezem, és közölte, hogy már aggódott, mert nem talált. Amúgy minden nap velem van, az elejétől kezdve. A másik kiscsaj, szintén ma mondta, hogy mindegy hova megyek, mert ő jön velem, akármit csinálok. :D Amúgy vannak vicces beszólások. Csakhogy párat említsek: a legelső napomon a gumizást mutattam meg nekik (fura mód nem ismerték). Mondtam az egyik kislánynak, hogy nekem milyen fárasztó ugrálni. Erre: "Hát igen, mert te olyan nagy vagy, de ha sokat ugrálsz, akkor olyan vékony leszel, mint én". A kegyetlen igazság, mindez egy 6 éves szájából...:D Jót röhögtem. Egy másik nap meg mikor megkérdeztem pár kislányt, játszanak-e velem, megkaptam, hogy "Igen, te vagy a legjobb!" :D Ezt amúgy ma is megkaptam, mikor épp valami disney királylányt rajzoltam az egyik gyereknek, aki mindezt az anyjával közölte. :D Ennyi dicséretet rég kaptam. :D Hihetetlen mennyit tudnak adni ezek a kisgyerekek. :D Ja és ma az egyik anyuka ráadásként megkérdezte, hogy el tudnék-e menni a lánya szülinapi bulijára játszani a gyerekekkel. :D Azt hiszem ez az elismerés. Pedig amúgy csak egyszer beszélgettem vele, és akkor is csak kb 5 percet. :D De biztos a gyerekek otthon is fecsegnek. Most én vagyok az újdonság. :D Mint a legújabb játékszer. :D Ha tehetném, jó sokáig ott maradnék még. :D Nem csak három hónapig. De majd meglátjuk...Ki tudja mit hoz a jövő.

Egyenlőre ennyi. :D

Pár "alkotásom" a kreatív szakkörről:

Első nap: Indulás Lipcsébe

Tipikus módon már az elindulással bajok voltak. Anna már csütörtökön kijött, este megvolt az ismerkedős este, majd reggel, mint egy 0. nap kimentünk Bogensébe. Ezzel csak azt értük el, hogy már indulás előtt lefárasztottuk magunkat. Az indulás időpontja szép lassan a kezdeti tervezett 21:00 helyett hajnali 3-ra tolódott. Kb egy óra kocsiba bepakolás után neki is vágtunk a világnak. Legalábbis azt hittük. Kb 60 km múlva felvillant a kocsiban egy vészjelző. Természetesen tipikus belül szőke nőhöz mérten fogalmam sem volt mit jelent, ezért a googgle segítségét kértük. Keréknyomásjelző. Mondom szuper, két nappal előtte cserélték a kerekeket téliről nyárira. Gondoltam tuti nem sikerült valamelyiket felrakni jól a tárcsára (m már jártam így a Berlingóval). Megálltunk Haderslevben, ahol a sulim volt hajnali 4kor, hogy akkor mit csináljunk, mert így azért már mégsem vághatunk neki a nagyvilágnak. Vissza nem akartunk menni 100km-t, meg nem is mertem. Szombat hajnalban persze meg senkit nem lehet elérni, pláne nem Dániában. Sajna még a bartaimat sem sikerült felkelteni. :( Még a benzinkúton sem volt senki, aki értett volna hozzá. Uh lecsöveztünk szépen a Thansen elé (m, hogy az a cég csinálta), hogy akkor megvárjuk a 9 órai nyitást. Aludni nem annyira sikerült persze. Végre kinyitott, mire a srác közölte, hogy ja, ebben nem tudunk segíteni, vezessek vissza minimum 50kmt a másik boltig. Na mondom jó. Visszementünk, ahol a 20on éves kissrác elkezdett okoskodni, hogy nem tűnik laposnak a kerék, átállítottam a komputert? Mondom a a mit?! Mert szerinte csak az jelez hibásan. Hát mondom jó, és szerinte ezt honnan kéne tudnom?! Meg amúgy 680kr-t fizettem a kerékcseréért (27000ft), már ne nekem kelljen beállítani ilyeneket…Na mindegy. Elvitte a kocsit, 45 perc volt mire leellenőrizte, majd közölte, csak a komputer jelzett hibásan. Na mondom persze, nyílván az tartott eddig…És kb kioktatott, h milyen hülye vagyok, hogy nem indultunk el így. Na persze, nyílván a kocsi vészjelez és én azt feltételezem az egy éves autómról, hogy csak hülye, amúgy semmi baja. Nem akartam ott lecsapni, ááá. A lényeg, hogy 11-kor el is indultunk, újra. Sikeresen el is jutottunk a határig, ahol persze jól megszívtuk megint. 3 órás dugó 10 km-es szakaszon! Félre is álltunk egyszer, nehogy Mendel hőgutát, mi meg idegrohamot kapjunk. Ezután gondoltuk, akkor már lazára vesszük, így beiktattunk egy kisvárost (Schleswig), ami konkrétan 192 km-re van Odensétől, és ahova mi így röpke 13 óra alatt oda is értünk. Ha lovaskocsin mentünk volna, akkor sem lett volna lassabb. ☹ Végül hajnali 1re, 22 óra út és 46 óra ébrenlét után sikerült is megérkeznünk. Természetesen kidőltünk.

Második nap: Lipcse, Bastei Bridge

Reggel elmentünk körülnézni Lipcsébe és végre ettünk egy jót (vietnámi étterem, nyami…) :D Íme:

Ismételten két óra késéssel a tervezetthez képest elindultunk Bastei hídat megnézni. Én naív azt hittem lehet valahol a hegy tetejéhez közel parkolni, de természetesen nem. A hegy lábánál lévő iszonyúan szép kisvárosban álltunk meg illegálisan persze, egy hotel magánparkolójában. Természetesen 5 percen belül kiszúrtak minket, és meg is kaptuk a kérdést, hogy vendégek vagyunk-e. Ekkor jött a hülye nő szabadkozás, hogy nem, de mi csak felfutunk megnézni a hidat, és már itt sem vagyunk. Max 1 óra. Srác röhög, mondja jó. Akkor még nem tudtuk min röhögött (legalábbis szerintem). Na ez a felfutás röpke vagy egy óra volt, mire a belünket is kiköpve, kilókat ledobva felvánszorogtunk a hegyre. Közülünk csak Mendel élvezte az erdőben rohangálás szabadságát. De neki könnyű, 4 lába van és 5 kiló. :D Na de mi…Ja és ami a legjobb, hogy szemben meg vigyorgó öreg párok jöttek csak. Ennyit a mai fiatalságról. Csúnyán leszerepeltünk. :D Na de a végén megcsináltuk. :D Lőttünk is pár képet. Lefelé azért könnyen ment, köszi gravitáció! Miután levánszorogtunk, elindultunk Karlovy Varyba. Útközben sikerült bemenni egy lezárt autópályaszakaszra. Szerencsére még időben észrevettük, hogy valami nem stimmel. Jók a cseh útelterelések amúgy. Elég „egyértelműek”. :D A végén, megint hajnali 1 volt, mire megérkeztünk. Szegény srác, akinél laktunk…Persze Ő is megszivatott, mondta megmutatja a lakást, félúton meg, hogy ja, negyedik emelet. Pfff…A cuccok meg még a kocsiban voltak. Uh 4. emelet kétszer...:( Tegnap sikeresen kilépcsőztük magunkat. :D

Harmadik nap: Karlovy Vary

Izomláz, hurrá. Mendel levitele a 4-ről reggel pisilni. Hurrá! Majd vissza még aludni kicsit. Fél 12-kor keltünk (mint a mosottrongy), aztán nyakunkba a város. Ami amúgy eszméletlen gyönyörű! Szerintem az egyik legszebb, amit valaha láttam. Színes, tiszta, karbantartott. Építészetileg is hihetetlen. Sok turista volt, de nem volt tömeg. Természetesen a cseh ebéd sem maradhatott el: kacsa és szarvas. :D Aztán odébbgurultunk egy fagyira-sütire.:D Miután végigettük a várost, elindultunk Plzenbe. Egy kisvárosi panzióban szálltunk meg 10km-re. De ahogy most kinéz, a városba nem fogunk bejutni már. Maradunk a faluban, kiöltözve, helyi menő csávókat boldogítva a kocsmában. Ez a mai program. :D Holnap meg folyt. köv. :D

Csigaaaa.....:D (ami amúgy az általunk két napig majszolt, kissé odakozmált sajtoscsigából indult, továbbá a haladási tempónkra tekintettel vált a túránk szimbólumává!)

További képek itt: 

Negyedik nap: Hluboká vár és Ceské Budejovice

Este végül kihagytuk Plzent, inkább a helyi kis kocsma-étteremben múlattuk az időt. Ettem egy kis rántott sajtot, meg bepótoltuk az elmaradt Becherovkázást. :D Csak annyit mondok, még szerencse, hogy közel laktunk. :D 

Reggel (11kor) beültünk egyet ebédelni a szemközti kis szokásos helyünkre. Kb 1100ft-ért adtak egy főételt. Nem volt kacsa, így disznót ettem barna szósszal és gombóccal, csak, hogy maradjak a cseh kajáknál. Anna meg kéksajtos csirkemellet krumplipürével. Nagyon finom volt! Utána elindultunk Hluboká várba. Mivel kutyával nem engedtek be, így az étteremben vigasztalódtunk egy bűn rossz fagyival, limonádéval és kávéval. :D A következő állomás Ceské Budejovice volt. Átvettük a nagyon tuti kis lakásunkat két cicával. Mendel új barátai, kár, hogy csak ő gondolja így. :D Összekapartuk magunkat és bementünk a városba. Csak, hogy ne maradjon ki a gastro élmény, itt is ettünk, most egy kis tatárbifszteket. Mellé meg egy kis cidert. Ezután amolyan városnéző kocsmatúrába kezdtünk. :D Voltunk a parkban, ahol pár átszellemült, kongás-jógás zenélt és táncolt. Majd a bárok nyitvatartását követve mentünk tovább. A következő bárban kissé kiakasztottak. Amúgy is érzékeny vagyok a kiszolgálásra, ugye húgom szerint bunkó vendég is vagyok, pedig csak azt várom el, amiért fizetek. Odajött a pincér lány, mondtuk neki, hogy egy cointreaut szeretnék. Rábólintott. De, hogy biztos legyek benne, utána mentem, mondtam mégegyszer. Megint bólint. Majd megint visszamentem, hogy akkor ki is fizetem, erre kiszámlázza az előző rendelésem egy cointreau nélkül. Mondom ez nem lesz jó, mert én csak egy db felest szeretnék. Erre odajön a báros fiú, aki már közben töltögeti az italjainkat, amiket nem is rendeltem, és szó szerint lebasz, hogy tőle kell rendeljek, mert a csaj nem ért semmit angolul. Mondom szép, még én kérjek elnézést azért, hogy egy belvárosi bárban annyit nem ért meg a lány, hogy 1-et kérek, de a pia nevét persze értette. :D Úgy látszik, itt ha valamit kikérsz elsőre, utána már csak azt lehet újra...:D Ehhez azért hozzátenném, hogy a faluban a srác kb brit angol akcentussal beszélt. Na és nem is ilyen stílusban. Hát igen, valaki vendéglátásra született, valaki nem. ☹ Ott is hagytuk a helyet azzel a lendülettel. Később még ittunk az élményre egyet, majd hazamentünk aludni. Szegény Mendel, egy kis hős, az utolsó bárban már totál kidőlt.

Ötödik nap: Cesky Krumlov és Pozsony

A túránk következő állomása Cesky Krumlov volt. A városnak egy nagyon hangulatos, tiszta kis óvárosa van, nagyon sok szűk, egyirányú utcával, ahova sikeresen bekeveredtünk, miközben százával jöttek velünk szemben a kínai túristák. Körbevették a kocsit, mint a zombik a filmekben. Kissé para volt. :D A parkolás sem túl egyszerű ilyen körülmények között, úgyhogy aki teheti, inkább városon kívül álljon meg. :D Nekünk nem sikerült., mert ha egyszer bemész, kb csak egy úton jutsz ki. Így végül kavarogtunk kocsival gyök kettővel a tömegben, rettegve, hogy meghúzom a kis lizingelt autóm. De megúsztuk. Megcsináltuk a kötelező turista fotókat, majd beültünk ebédelni egy étterembe, ahol kivételesen elfogadtak bankkártyát. A legtöbb helyen sajnos csak kp lehetett fizetni. Még pont időben ültünk be, mert utána kb 2 órára leszakadt az ég. Tipikus nyári zápor kis jéggel tarkítva. Ebéd után elhagytuk a várost és elindultunk Pozsonyban. Mivel nem szerettem volna minden országban autópályát fizetni, így kisváros túra lett. De így legalább sok szép helyet, tájat is megnéztünk. Szembejött pár vár, az egyikhez közel is merészkedtünk. Ez volt Kreutzenberg vára. Gyönyörű!

Pozsonyba végül csak este értünk oda, bepakoltunk a lakásunkba, ami egy kicsit csalódás volt. Kétszer annyiba került, mint pl Karlovy Varyban, ami egy luxusváros, de cserébe  kaptunk egy földszinti kazánház szerű helységből kialakított minilakást. Ugyan igényesen van berendezve, új bútorokkal, de pl amit ágynak szántak (indokolatlanul felesleges) galéria, oda maximum hegymászók tudnak befeküdni a függőleges létra megmászása után. Mi inkább maradtunk a földön a kanapén. Még jó, hogy volt. A lakás szaga is fura. :( A szembe ajtó mögött meg ki tudja MI él. :D Jó kis horrort lehetne forgatni itt. :D Nyakunkba vettük a várost, bár szegény Mendelt kb úgy kellett kirángatni az ágyból, amibe érkezés után egyből beleépült. Kissé lefárasztotta már az út. Végre valamitől fáradt. :D A város első körre nem tűnt annyira szimpatikusnak. Legalábbis abból a szögből, ahol laktunk. Nagyon Pestre hajaz, de a koszosabbik kerületeire. Az első ami még feltűnt egy cuki kis csótány ami épp bújt el a kövek alá. Beértünk a belvárosba végül. Rengeteg bár, nagy nyüzsi, annak ellenére, hogy szerda volt. Szép épületek. Látszott, hogy tipikus partiváros. Egyetemistaként érdemes ide eljönni, az tuti. Az árak kb szintén pestiek. Ami viszont nem tetszett, az az emberek. Volt egy srác,  aki azt hittem csak meg akarja simogatni a kutyát, erre csak odajött ráijeszteni. Szegény kutyát már így is stresszelte a világ, meg a tömeg. Azt hittem leütöm. Ezután akárhány kutyával összefutottunk, mint idegbeteg, antiszociális volt, pont, mint a gazdáik. Amolyan nyakra menősök. Csak három bullterrier/Stefffi elől kellett elmenekülni fél órán belül, akiket a gazdáik alig bírtak folytónyakörvvel visszafogni. (még jó, hogy az már Mo-on tiltott). Szóval kutyanevelésből a város megbukott. Ezzel szemben csehországban, pl Budejovicében egyetlen kutya mégcsak meg sem ugatta Mendelt. Minddel összeszagolt, játszott. Rengeteg szabadon is volt engedve. Persze lehet, csak kisváros-nagyváros ellentét, nem ország, de ehhez kicsi a mintavétel, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le. :D De ez volt az első benyomás. Hazafelé sem lett jobb képünk a városról, mikor észrevettük, hogy innen még a patkány is futva menekül! Lehet csak én vagyok szerencsés, de Pesten én 10 év alatt még sosem láttam patkányt a belvárosban. Na mindegy, ez is megvolt. Ezt is megnéztük. Még egy, ami viszont pozitiv volt, csakhogy azt is írjak, tudnak az emberek angolul, még a középkorú korosztály is, míg csehországban ezzel bajok voltak. :D

A mai posztom a kutyákról szól, azaz inkább a mai férifakról. Rég írtam már, de valahogy ezt a témát nem lehetett kihagyni. Sok helyen bukkannak fel a neten vicces képek arról, hogy a mai kutyák mennyire halvány árnyképei az őseiknek. Mennyire elkutyátlanodtak. De vajon erről ők tehetnek?! Mert nyilvánvalóan nem. Minden kutya - leszámítva az alaptermészetükből adódó különbségeket - olyanná válik, amilyenné a gazdája formálja. És természetesen számukra a ma élő emberek szolgálnak példaként. Na, de milyenek is vagyuk mi?! Ahogy én, mint kezdő kutyatartó, akit egy 5 kilós jack russel/uszkár keverék tart otthon sakkban és használ ki a végletekig, rendszeresen tapasztalom, hogy "erős" férfiak úgy ugrálnak el a vérebem elől, mint a filmekben a nők a patkány elől. Konkrétan nem egyszer fordult már elő, hogy a dög, odaszaladva egy padnál ülő "férfi" csapathoz, azokban akkora riadalmat okozott, hogy szó szerint felugrottak az asztalra. És ezt most teljesen szó szerint értve. Ha ez a kis szar kutya, szájában labdával, egész testében csóválva is képes ilyet hatást gyakorolni emberekre, mi lenne ha még a száját is kinyitotta volna?! Amit amúgy senkinek nem kívánok, mert olyan hangja van, amitől az üveg is megreped, de mindenképp halláskárosodást szenvedünk. :D Tegnap este is hasonló eset történt séta közben, mikor találkoztunk két sráccal. Az egyik futva repült fel a tűzrakó helynél elhelyezett pad tetejére, miközben a kutya közeledtére erős jajjgatást hallatott, h "oooohhh, neee!" A haverja röhögött, én néztem hülyén (valószínűleg a fejemre is volt írva, hogy ez nem normális). De mivel rólam van szó, nem is bírtam ki szó nélkül. Persze közöltem a sráccal, hogy tudja-e, mennyire nevetségesen fest. Legalább tudta. Ez is valami. Természetesen nem tudtuk rávenni, hogy felnőtt ember létére szembe kéne néznie a félelmével, és talán egy ilyen kis kutya jó lehetőség lenne a kutyák felé vezető úton. Legalább csak annyira, hogy leszálljon az asztalról. De nem! Elképzelni sem tudom, mit csinál az utcán, ha jön vele szemben egy kutya és nincs pad. Átrohan a túloldalra?! És ha ott is van egy másik, inkább a kocsik közé ugrik?! :D Szóval míg régen a férfiak vadásztak, oroszlánra és mammutra, ma az asztalra ugrálnak, vagy elfutnak egy 5 kilós kutya elől (is). Barátnőmet idézve: "a férfiak kora leáldozott"! Hát igen, én is ezt érzem, sajnos. Már nem csak szöget nem képesek a falba verni, vagy bármit összeszerelni (szintén tapasztalat), de már a bátorság próbán is elbuknak. Nem tudom ez hova fog vezetni, de valószínűleg a végén tényleg csak egy nem lesz. :D

Tegnap kaptunk a kutyasulitól (mert igen, már járunk :D, Kettőbe is, mert biztos, ami tuti :D) egy ajándékcsomagot. Kicsit lesokkolódtam, mikor gyanútlanul belenyúltam a zacskóba, hogy mi is van benne és kivettem egy egész disznófület. Jujj! Hát majdnem eldobtam. De gondoltam, a kutya majd csak örül neki. Hát igen, örült, vagy inkább őrült. Totál rákattant. Éjfélkor adtam oda neki, csak úgy poénból, hogy mit szól hozzá, szar ötlet volt. Kb 2-kor mentünk aludni, addig rágta szépen a helyén. Annyira belemerült, hogy kb fél órába telt neki mire észrevette, hogy otthagytuk. Persze egyből tepert utánunk az ágyba, a füllel együtt. Na mondom, ezt azért ne már. Kutyával aludni még ok, de egy halott állat fülével egy ágyban. Ez még nekem is sok. Megpróbáltam tőle elvenni, vagy 3-szor, de akkor ment a keserves sírás. Kétszer eldugtam, megtalálta, és még jó párszor kutyástól leraktam az ágyról. Hát mit ne mondjak, elbuktam. Kb 3-ig ment a huza-vona, mire feladtam, Ő nyert. A fül maradt. :( A lényeg, hogy akinek kutyája van melegen ajánlom a fület, eszméletlen mennyire bejön nekik, jobban mint eddig bármi. És órákra el tudják vele szórakoztatni magukat. Csak érdemes akkor odaadni, mikor elhagyod a házat, nem mikor aludni készülsz. :D Na mindegy, tegnap is tanultam valamit.

Amúgy a kutya jól van, nő, már 2,5 kg. Megkapta a második oltását is, plusz már útlevele is van, csilliárd-milliárdért. :D Pár napja sikerült megúsztatnunk is. Gondoltam elvisszük a folyóhoz, és megpróbálom rávenni, hogy belelépkedjen. Pár nappal előtte a tónál már tett pár lépést a vízben. Felvettem a gumicsizmám, és belementem a vízbe, ezzel is motiválva a kutyát. Persze ezzel azt értem be, hogy egy nagy ugrással teljes testtel belevetődött a majdnem jeges vízbe. Jelentem ő is úszik a vízen, nem csak a sirály. :D Kievickélt kissé sokkos állapotban, erősen meglepődve, hogy most mi is történt. Kissé beparáztam, hogy meg fog fázni, mert kint kb 10 fok van mostanában a kutyán meg kb semmi szőr, törölközőt meg véletlen sem vittünk. De kutya baja, ezt is megúszta. :D Ma voltunk újra a folyónál, úgy látszik nem maradt benne negatív élményként sem, mert ma is kicsit belesétált. :D Úgyhogy még lehet belőle olimpikon! :D Ma nem csak a folyónál a városban is jártunk, ma először. Sok ember, sok autó, sok szag. Nagyon jól viselkedett, meg is kaptam, hogy milyen jól nevelt, és minden második ember megjegyezte milyen édes. Tényleg az! Meg kis okos! Néha be volt szarva, egyszer az úttesten átsétálva szó szerint be is szart a kocsiktól való félelmében. Jó volt összekapkodni az elszórt bogyókat utána az útról. :D Dehát ilyen ez, minden kezdet nehéz. :D Amit ma még megtanult, hogy nem minden kutya jófej. Találkoztunk egy idős bácsival és a foxijával, aki nekiment Mendelnek mikor ő odament hozzá. Bácsi meg csak röhögött. Hát mondom kedves. Mondhatta volna, hogy a kutyája idegbeteg, persze az ő hibájából. Látszik, hogy ő sem szocializálta szegényt kölyökként. Amúgy ez a legnagyobb baj az emberekkel, nem fogják fel, hogy a kutyájuknak muszáj emberekkel, és más állatokkal találkoznia amíg kicsit, kb napi szinten. Nem merik elengedni őket, sőt sokan, ha meglátnak akár csak egy ilyen kis "szart" is, már egyből más irányba rángatják a kutyájukat. Aztán csodálkoznak, ha a kutyájukat nem lehet se elengedni, se sehova elvinni. Jól belenevelik a hülyeségüket meg a félelmeiket az állatokba. Szerencsére Mendelt nem törte össze az eset, habár a kutya kétszer is megkapta. :( És a bácsi még mindig csak röhögött...:( De igen, ezt is meg kell tanulnia. :( Nekem meg, hogy ilyen esetben ne kapjam ölbe, ami persze könnyű megoldás lenne, de nem szabad, ha nem akarom a félelmet/ijedelmet megerősíteni benne. Amúgy néha elég nehéz nem felkapni a kiskutyát, pláne mikor pl egy hozzá képest hatalmas labrador rohan felé ezerrel. Ez pár napja történt. Az a kutya a játék hevében párszor rátaposott. :( Nem csoda, néha nekem is sikerül, m olyan kicsi és gyors, hogy nehéz követni merre van. :D Azt viszont senki nem mondhatja, hogy a kutyánk ingerszegény környezetben él. :D Ja a csomagban amit kaptunk, volt még egy cd a kutyának is, amin jót nevettem. Tele városi, otthoni zajokkal, mint vonat, visító gyerekek, helikopter, konyhai eszközök hangai és hasonlók. Szerintem nagyon jó ötlet. Majd ha elmegyünk itthonról a NatGeo és a Bridget Jones hangoskönyv mellé ezt is betesszük. :D Mára ennyi...:D

Mendel, a kacsa

Eddig szerencsére minden szipi-szuper. Sikerült megszabadulni az élősködőitől, meg is lett fürdetve, úgyhogy már vendég kompatibilis. Kivéve esténként, mikor rátör a macskaszarvadászás a homokozóból. Nem értem mi a kutyáknál ez a szarevő fétis, de elég undi. :D Esténként kutyaoktatós videókat nézünk vadul ("Egyik kutya, másik nem", köszi Eszti a tippet :D). Együtt a kutyával, csakhogy lélekben ő is készüljön fel rá. Ha ugatást hall, mindig felkapja a fejét. Két napja beszereztem egy klikkert is, és elkezdtük az itthoni kutyasulit. :D Szerintem jól haladunk. Kint még kevésbé működik, mivel ott elég sok az elterelő hang, mozgás (emberek, macskák). De majd idővel... Már megvolt az első autókázás kettesben is. Eléggé be volt tojva. Megpróbáltam lerakni az anyósülés elé a földre, de végül az ölemben kötött ki persze, mert nagyon nem nyugodott meg ott. :( Azért izgultam, hogy csak rendőr ne jöjjön szembe. :D Utána már jól viselte, úgyhogy szerintem ezzel nem lesz gond. Egy barátra is szert tett egy Shitzu/Spániel keverék személyében. Persze simán ledominálja a nála 2 évvel, és vagy 5-ször nagyobb kutyát...:D Hát igen, terrier...nem kell félteni. :D Íme egy kis ízelítő a cirkusz új feltörekvő sztárjától...:D

Hát igen, megtörtént. Most már ténylegesen is hivatalos, az őrült macskás nőből, kutyás-macskás nő lettem. :D A kutya szombaton beköltözött. Hazafelé úton a kocsiban max 1 percig ha sírt, utána elaludt. Itthon  hamar felfedezte a lakást, be is lakta. A hámot egyből megkapta, de mivel olyan kicsi, és gondoltam nem olyan gyors, így ha elrohanna még utánavetődhetek, így póráz nélkül vittem ki sétálni. Ami amúgy nagyon jól ment. Egész jól követ, kicsit lábfetisiszta. Viszont ha szembe jön egy másik láb, azért még kb bárki után elszalad. :D Na meg persze ha macskát lát. Egyből rájuk kattant, habár a szimpátia nem épp kölcsönös. A legfiatalabb, hivatalosan szomszéd, gyakorlatilag persze nálunk élő cica már le is kevert neki egyet üdvözlésül. :D Csóri, kicsit meglepődött, de nagyon nem hatotta meg. :D Többiek még csak elszaladnak a "véreb" elől.  A nevét illetően Mendel lett (habár lány), ha már ilyen genetikai mixes csodakutya. Rájöttem, hogy drótszőrű tacsira hajaz hosszú lábakkal. :D De aztán ki tudja, hogy fog kinézni a végén. :D Amúgy szerintem nagyon kis okos egy dög, bár biztos elfogult vagyok. Apportírozni magától kezdett, és imádja. Hihetetlen mennyi energiája van egy ilyen kis kutyának. De, hogy miből, az rejtély, mert kb semmit sem eszik. Még jó, hogy bevásároltunk 15 kg tápot. :D Tényleg sosem fog elfogyni. :D Meg már azt is megtanulta, hogy tud feljönni a kanapéra magától. Ami ugye valljuk be, nagy teljesítmény egy 1,5 kg-os kb 20 cm magas kutyától. :D Ja és ma este volt egyedül 1 órát először, de hiába vettem neki mobil kutyakennelt, már abból is kiszabadította magát. :D Úgyhogy a kanapén szunyókálva és Bridget Jones naplója hangoskönyvet hallgatva aludt. :D Csakhogy ne érezze magát egyedül, kapott egy kis művelődni valót. Élete első könyve. :D Dehát végülis a sirálynak is ment a tengerzúgás...:D Amúgy ha bárki kérdezi, igen már mindent megpróbált stikában megrágni. De szerencsére ha rászólunk, és odaadjuk neki a Tevéjét, áttér arra. Az éjszakával sem volt gond, kb 4.45-ig elvolt a földön az ágyában, majd akkor el kezdett sírni. Kivittem egy villámpisire, majd az ágyunkba befeküdve megnyugodott és 10-ig, míg fel nem keltünk ő is szundított. :D Remélem megtartja ezt a jó szokását, és nem kell majd minden hajnalban órákra sétálni vinnem, mert őszintén, azt nem nekem találták ki. :D Pláne, hogy 2 előtt aludni sem szoktam. :D  De gondolom amilyen a gazda, olyan a kutyája is. :D Vagy mi...:D Szóval ajjajj...:D Amúgy a szobatisztaságot illetően eddig nem volt gond, csak egyszer pisilt be. Mondjuk tény, hogy max 3 óránként kell kivinni, és napi 3-4-szer kakil még. :( Remélem ebből alább ad majd idővel. Na meg a parazitáiból is, mert abból van pár szegényben. :( Dániában lehet sok pénzt kérnek el minden kutyáért, fajtától függetlenül, de a kiskutya féregtelenítésére már kevésbé adnak. Szerintem akkor kapott először, mikor elhoztuk. Hát látszik is, dőlnek szegényből. :( Kicsit már aggódok, nehogy én is benyaljak párat. :( De igyekszem nem nyalogatni a kutyát. :D Na mára ennyit, mellékelek pár képet a kuttyról, akit állandóan lecicázunk. A régi szokások, ugye...:D