Már egy pár hete igyekszem magam rávenni, hogy írjak, illetve időt találjak rá, pláne mert a család már halálba nyüstöl. Várják a tudósítást. Hogy honnan?! A napköziből.. :D Jelenleg épp egy három hónapos gyakorlatot csinálok egy általános iskolában. Minden nap, délutánonként. Ez a harmadik hetem, és jelentem, imádom. :D A gyerekek eszméletlen aranyosak, szerelmes vagyok mindbe! A napközibe 250, 5-10 év közötti gyerek, amire kb 10-13 felnőtt jut. A gyerekek, mivel itt a házi feladat nem annyira divat, mint ahogy az osztályzás sem, délután csak játszanak, 13.00-16.15-ig. Különböző kreatív foglalkozásokat kell nekik tartani, vagy csak felügyelni, ne essenek le valahonnan, vagy ne nyírják ki egymást. :D Én nyílván az előbbit választottam. Igyekszem visszaemlékezni miket is csináltam gyerekként, amit szerettem. Pl gyöngyfűzés, ugróiskola. Igyekszem minden napra kitalálni valami új dolgot. Ami amúgy kicsit sem nehéz, sőt inkább azzal van a problémám, hogy ha eszembe jut valami, akkor még vagy száz más érdekes dolgot találok, amit ki szeretnék próbálni. Kb egy évre való anyagot összeraktam már magamnak. Pláne, hogy a gyerekek úgy rá tudnak kapni dolgokra, hogy kb képesek lennének minden nap ugyanazt csinálni. :D Amiben amúgy hasonlítunk, mert mióta ott dolgozom, kb minden nap hajnalig fabrikálok, ragasztgatok, festegetek otthon, hogy megcsináljam a "bemutató" darabot. Kissé fanatista vagyok, ebben is. :D De élvezem. Újra gyerek lehetek, és még csak magyarázkodnom sem kell. Az egyik kollégám egyszer meg is jegyezte, hogy "nagy kár lenne, ha nem gyerekekkel foglalkoznék a jövőben, mert szerinte én erre születtem. A gyerekek imádnak, és kb én is egy vagyok közülük." :D Fura érzés amúgy, és vicces. Sosem gondoltam volna. A kollégákra kitérve amúgy szerencsés vagyok. Nagyon kedvesek, segítőkészek. Főleg az idősebbek. A fiatalok nem annyira beszélnek velem, de sebaj. Meg ugyan nekem még nem megy a dán makogás, de mondtam mindenkinek, hogy nyugodtan beszéljenek hozzám dánul. Hisz amúgy elsősorban azért vagyok ott, hátha ragad rám valami a nyelvből is. Értéssel többnyire nincs baj, mondjuk azért nem könnyű. A gyerekek többsége amúgy nem dán, mivel egy nemzetközi magániskola. Van minden, a világ minden részéről. Amúgy ez is nagyon tetszik. Elég multikulturális a légkör. Egyébként nekem konkrétan nem tűnik fel, mennyi gyerek van, mert körülöttem kb minden nap ugyanazok vannak, csak egyre többen és többen. Valahogy úgy, hogy aki egyszer megtalált, az rámtapad. Szó szerint. Ma az olasz, kis hiperaktív fiú kétségbeesetten rohant oda, fogta meg a kezem, és közölte, hogy már aggódott, mert nem talált. Amúgy minden nap velem van, az elejétől kezdve. A másik kiscsaj, szintén ma mondta, hogy mindegy hova megyek, mert ő jön velem, akármit csinálok. :D Amúgy vannak vicces beszólások. Csakhogy párat említsek: a legelső napomon a gumizást mutattam meg nekik (fura mód nem ismerték). Mondtam az egyik kislánynak, hogy nekem milyen fárasztó ugrálni. Erre: "Hát igen, mert te olyan nagy vagy, de ha sokat ugrálsz, akkor olyan vékony leszel, mint én". A kegyetlen igazság, mindez egy 6 éves szájából...:D Jót röhögtem. Egy másik nap meg mikor megkérdeztem pár kislányt, játszanak-e velem, megkaptam, hogy "Igen, te vagy a legjobb!" :D Ezt amúgy ma is megkaptam, mikor épp valami disney királylányt rajzoltam az egyik gyereknek, aki mindezt az anyjával közölte. :D Ennyi dicséretet rég kaptam. :D Hihetetlen mennyit tudnak adni ezek a kisgyerekek. :D Ja és ma az egyik anyuka ráadásként megkérdezte, hogy el tudnék-e menni a lánya szülinapi bulijára játszani a gyerekekkel. :D Azt hiszem ez az elismerés. Pedig amúgy csak egyszer beszélgettem vele, és akkor is csak kb 5 percet. :D De biztos a gyerekek otthon is fecsegnek. Most én vagyok az újdonság. :D Mint a legújabb játékszer. :D Ha tehetném, jó sokáig ott maradnék még. :D Nem csak három hónapig. De majd meglátjuk...Ki tudja mit hoz a jövő.
Egyenlőre ennyi. :D
Pár "alkotásom" a kreatív szakkörről:
